főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
A Vonatösszeállítás átalakul...
Ideiglenes változások a megbízhatóbb működés érdekében
 
Bizonyára Önök is észrevették, hogy az utóbbi 1-2 évben az összeállítások frissítése egyre ritkábbá és rendszertelenebbé vált. Ennek oka, hogy az oldal szerkesztői hobbiból, munka mellett foglalkoznak a Vonatösszeállítással, szabadidőnk pedig az utóbbi időben különböző okok miatt megcsappant. Emellett oldalunk egyik célja az indulástól fogva az volt, hogy a kocsiösszeállítások publikusak, előre meghirdetettek legyenek, ami részben megvalósult a 2016/2017-es menetrendi évtől, a MÁV-START ugyanis végre közzétette, és folyamatosan frissíti a Papagájnak nevezett hirdetményeket.


Ettől a menetrendi évtől a minőségi távolsági vonatok összeállítása hivatalosan is elérhető
[Grafika: MÁV-START]

Mindezeket mérlegelve úgy döntöttünk, hogy oldalunk működését átalakítjuk. A túl sok be nem tartott határidő, és hiányosan működő funkció helyett szeretnénk inkább eleve kevesebbet vállalni, de azt kiszámíthatóan, biztosan nyújtani. Ebből következően a menetrend szerinti vonatok kocsiösszeállításának bemutatását jelenlegi formában – egyelőre bizonytalan időre – felfüggesztjük, ezek helyett a MÁV-START hivatalos hirdetményeit ajánljuk. Gondolkozunk azon, hogy a későbbiekben milyen formában lenne érdemes újraindítani ezt a tevékenységet úgy, hogy ne legyünk folyamatos elmaradásban, de haszna is legyen. Az alkalmi vonatok összeállítását tartalmazó oldal viszont marad, ezt a továbbiakban is frissíteni fogjuk.

Célunk, hogy a hiányos, nem igazán működő funkciókat rendbe hozzuk. Ilyen például a járművekről szóló rész, ahol egyelőre csak az EuroCity kocsikról vannak bővebb adatok, rengeteg fotó és jellegrajz hiányzik. Szeretnénk ezeket pótolni, és ezáltal teljeskörű képet adni arról, hogy milyen kocsikból, motorvonatokból állhatnak a vonatok. A Startos kocsik után szeretnénk bővebb információkat közzétenni a GYSEV, a MÁV Nosztalgia és a hazai Állami Erdei Vasutak járműveiről is, ezzel a sok 404-es hibaoldal innen eltűnik. Az alapok ezáltal meglesznek, innentől a továbblépés is könnyebb.

Sajnáljuk, hogy ez a változás bizonyos szempontból visszalépést jelent, ugyanakkor reméljük, hogy a megújuló, és a mostaninál stabilabban működő funkciók elnyerik majd tetszésüket. A későbbiekben pedig az Önök visszajelzéseire is számítunk azzal kapcsolatban, hogy milyen adatokat hiányolnak, vagy milyen formában lenne érdemes újraindítani a kocsiösszeállítások megjelenítését.

2017.08.17.

 
Vonatösszeállítás