főoldalvasútvonalak listájakapcsolat felvételevasúti kocsikfejlesztési ötletek, javaslatok
         
Kikerült nevünkből a MÁV szó, változott a logónk
A MÁV jogi osztálya a továbbiakban nem engedélyezi
számunkra a név és logó használatot
 
Honlapunk kicsit kevesebb mint öt évvel ezelőtt, a 2009-es decemberi menetrendváltásra készült el. Ekkor még csak a fővonalak egy része volt elérhető - ez is béta verzióban - de az olvasóktól kapott pozitív visszajelzéseknek köszönhetően folytattuk a fejlesztést, egyre több vasútvonal összeállítása jelent meg a lapon, hamar kinőttük az ingyenes tárhelyet. Már a kezdetektől fontos volt a jó kapcsolat kialakítása a MÁV Csoporttal, ezért a név és logóhasználattal kapcsolatban egyeztettünk a Vasúttársasággal, ezekre meg is kaptuk az engedélyt a MÁV-Starttól.

Azóta telt-múlt az idő, egyre többen nézik honlapunkat, de az is gyakran előfordul, hogy a MÁV Direkt telefonos ügyfélszolgálaton, vagy az állomásokon, pályaudvarokon lévő információkban, utascentrumokban és ügyfélszolgálatokon is honlapunkra irányítják az utasokat, vagy itt keresnek ki néhány adatot, amit az utas kérdez. A kezdetektől fogva minden esetben felhívtuk az olvasók figyelmét, hogy ez nem a MÁV Csoport hivatalos oldala, sőt, a Vasúttársaság kérésére a fejlécben ezt a korábbinál részletesebben is leírtuk.


Eddigi logónk

Nemrég érkezett egy megkeresés a MÁV-Starttól, miszerint a logónkat meg kellene változtatni, és nevünkben sem maradhat a MÁV szó. Mint később kiderült, ennek oka, hogy a MÁV-Start ezentúl nem engedélyezheti ezt, mivel a logónkban szereplő stilizált szárnyaskerék használatára már csak a MÁV Zrt. adhat engedélyt, a leányvállalat nem.


Az ügyben megkerestük a MÁV Jogi Osztályát is, akik szintén megerősítették, hogy a Start nem engedélyezheti nekünk a jelenlegi nevünk és logónk használatát, mivel ezek MÁV Zrt. védjegyek. Ekkor - immár a MÁV Zrt-től is - ismét engedélyt kértünk a logó használatra, feltételeztük, hogy ha a MÁV-Start ezt annak idején jóváhagyta, és azóta is együttműködünk a Vasúttársasággal, akkor most sem lesz gond.

Ez azonban nem így történt, a MÁV Zrt. Jogi Osztálya máshogy látja az egészet, szerintük a védjegyek szóló törvény [1997. évi XI. törvény 12. § (1)] alapján a védjegytulajdonosnak kizárólagos joga van a védjegy használatára. Ebből a mi esetünkre az „oltalmazott árujelző” vonatkozik, ez leegyszerűsítve egy olyan név, ábra vagy logó, amit más nem használhat önhatalmúlag, csak a tulajdonos rendelkezhet vele. Ideáig minden rendben van az indoklással, valóban ezt mondja ki az említett törvény.


Szerintünk nem összekeverhető a kettő, más a forma, és a piros-fehér-zöld
háttér miatt jelentősen eltér a mi (eddigi) logónk a MÁV levédett logójától.

A MÁV Zrt. Jogi Osztálya válaszában idézte az előző bekezdésben említett törvényből a második bekezdést is, ami kimondja, hogy a védjegy tulajdonosa bárkivel szemben felléphet, aki az engedélye nélkül használja ezt gazdasági tevékenységként. Mondjuk mi nem végzünk gazdasági tevékenységet (honlapunként sem a MÁV Csoporttól, sem egyik Vasúttársaságtól nem kapunk semmilyen ellenszolgáltatást, nincsenek az oldalon elhelyezett reklámok, és semmi olyan tevékenységet nem végzünk, amiből bevételünk lehetne). Viszont ha a név és logóhasználatot nem engedélyezi a MÁV Zrt., nincs mit tenni, enélkül nem maradhat a törvények alapján.

Készítettünk egy új logó tervet, ami már semmilyen formában nem tartalmaz levédett elemeket, de azért a biztonság kedvéért elküldtük ezt is a Jogi Osztálynak, nehogy véletlenül probléma legyen belőle. Igazából nem is számítottunk arra, hogy ez sem megfelelő, mégis ez történt: szerintük „fogyasztókat megtévesztő hasonlóság” áll fenn, aminek elbírálása bírói feladatkörbe tartozik (magyarul ha nincs sok pénzünk és időnk bíróságra járni, akkor nem lehet tenni semmit). Íme a mi tervünk:


Ez összekeverhető lenne a jelenlegi MÁV logóval?

Az új logó megtervezésénél szerettünk volna utalni a vasút hagyományaira, így került bele a közlekedésben általánosan alkalmazott szárnyaskerék motívum jelentősen leegyszerűsített alakja. Ezt a jelet már az ókorban is használták, de megtalálható Dunakeszin lévő Szárnyaskerék Étterem logójában (az étteremnek semmi köze a MÁV-hoz), vagy a Pannónia motorok logójában is. Alkalmaznak szárnyaskereket a jelenleg Magyarországon (is) jelen lévő közlekedési társaságok, például a ilyen a BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasút) logója, amit a társaság megszűnésekor a BKV szinte változatlan formában átvett, és a motorvonatok elején a mai napig megtalálható. Hasonló szárnyaskerék van a CFR (Román Vasút) logójában is, tehát jól látható hogy számos vasúthoz köthető, és egyéb vállalat is használja ezt - úgy tűnik teljesen szabályosan. A mi logó tervünkben egyrészt a szárnyaskerék teljesen leegyszerűsített alakja volt, másrészt a mögötte lévő személykocsi ábra még inkább egyedivé tette, a MÁV jogászai szerint mégis fennáll a hasonlóság (úgy tűnik, hogy csak nálunk, mivel például a BKV-nak sem kell leszedni a (MÁV-osra sokkal jobban hasonlító) logót a motorvonatai elejéről).

Az indoklás szerint nem lehet olyan megjelölést használni, ami belföldön jó hírnevet élvez, mivel így a jogosulatlan használó (jelen esetben mi) kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét. Tehát ezek szerint mi kihasználjuk a MÁV jó hírnevét azzal, hogy a Vasúttársaság vonatainak összeállítását feltöltöttük a honlapra? Hogyan lehetne egyáltalán kihasználni ezt úgy, hogy nekünk semmi előnyünk nincs abból, hogy működtetjük a honlapot? (nem kapunk senkitől ellenszolgáltatást, nincs reklámbevétel és semmi egyéb olyan dolog, ami miatt gazdaságilag megérné üzemeltetni a honlapot). Ha anyagi szempontból nézzük, csak veszteség van, hiszen a tárhelyet fizetni kell, a fotós felszerelés sincs ingyen, és a vonatozás nekünk is pénzbe kerül.

Tehát nekünk az égvilágon semmi előnyünk nincs abból, hogy a névben szerepel a MÁV szó, és a logó nyomokban tartalmazza a stilizált szárnyaskereket, ezzel egyedül azok járnak jól, akik adatokat keresnek a honlapon - többek között a MÁV Csoport potenciális utasai is. Ha benne van a nevünkben a MÁV szó, könnyebben meg lehet találni a honlapot, így a Vasúttársaság utasai is könnyebben értesülnek a legjobb ajánlatokról, kedvezményekről, fejlesztésekről, jó vonatokról.

Logóra viszont szükség van, tehát ismét újraterveztük ezt: megtartottuk az előző tervben szereplő személykocsi formát, de eltávolítottuk belőle a szárnyaskerékre hasonlító alakzatot. A felhasznált kék és sárga szín még véletlenül sem ugyanaz az árnyalat, mint ami a MÁV logóban szerepel, bár színeket nem is biztos, hogy le lehet védeni. A kocsi mögött halványan a piros-fehér-zöld szín is megjelenik, ez arra utal, hogy honlapunk a magyar vasúti közlekedéssel foglalkozik. Új logónk:



Honlapunk természetesen nem szűnik meg, az arculat kis mértékben változik, de ezt leszámítva minden marad a régi. Azaz a téma továbbra is a magyar vasút, azon belül is elsősorban a MÁV Csoport - csak most már erre nem utal nevünkben a MÁV szó. A vonatösszeállítások bemutatása mellett továbbra is szó lesz a magyar vasúton közlekedő személyszállító járművekről, az itt tapasztalható szolgáltatásokról, fejlesztésekről. Mivel a MÁV Zrt. Jogi Osztályának kérésére a lehető legrövidebb időn belül meg kell tennünk a változásokat, az új arculatnak megfelelő kezdőoldalt és néhány főbb lapot pár napon belül feltöltünk, az átállás ideje alatt viszont a többi lap (így a vonatösszeállítások egy része, régebbi cikkek, járművekről szóló információk) nem lesz elérhető.

Facebook oldalunkon a név megváltoztatása nem egyszerű feladat, mivel 200 kedvelő fölött nem lehet nevet váltani, mi meg már 5000 fölött járunk. A névváltoztatásról írtunk kérvényt a Facebooknak, nagyon reméljük, hogy lesz lehetőség erre, de ha nem, sajnos le kell törölnünk az oldalt, és létrehozni egy újat. Az átállás alatt honlapunk kezdőlapján és Facebookon is folyamatosan megosztjuk Önökkel a friss információkat, igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt újra feltölteni a gyakran látogatott lapokat, a frissítés befejezéséig szíves türelmüket kérjük!

2014.06.04.

 
Vonatösszeállítás
2009 - 2014